„Partir, c’est mourir un peu.” – mondja a francia, vagyis: „Elutazni annyi, mint egy kicsit meghalni.”  Nálam ez a mondás a költözésre igaz. Voltak kicsi, voltak nagyobb „halálaim”, és persze, közben azért sok-sok öröm és megkönnyebbülés is jutott.
Egész életemben rengeteget költöztem. Nyilván vannak diplomatacsemeték és olyanok, akik még rajtam is túltesznek, de hát ezt a mesét egyébként sem afféle lelki paraolimpiának szánom, sokkal inkább egy ételjelzett memoárnak, mely végén  egy számomra életmentő, imádott, és egészséges recept vár. :)

Végtelen számú emlék kapcsolódik a különböző be-és kipakolásokhoz. Az első kávé, amit a Gellért-hegyi kollégium teraszán megittunk a simogató szeptemberi napfényben, melyben valahogy benne volt a vígasz az elvesztett nyár szabadsága után, és a tizenévek visszahozhatatlanul magabiztos és szépségesen ártatlan reménye, hogy idén végre megtalál az Igazi. Az első évben még titkolhatatlanul áradó, a későbbiekben titokban elmorzsolt gyermekkönnyek – mert aki kollégista lesz, az bizony elveszíti a hátországa nagy részét, az odakészített szendvicset, a mosott ruhát, és kénytelen az elfogadó családi légkör helyett 1-2-3-4-sok olyan, legalább annyira éretlen és bizonytalan kortárssal megosztani a mindennapokat, melyekben innentől a farkastörvények uralkodnak.
Az a doboz, amiben a türkiz ágytakaró, a szív alakú ládika, a mécsestartó, a kedvenc könyvek lapulnak, amiből szinte már csak kipattannak a tárgyak, mint Mary Poppins mágikus szőnyegtáskájából, hogy bárhol otthon érezzem magam, újra és újra, szeptembertől májusig, hogy utána egész nyáron keressem az otthon álmos békéjében legalább olyan nyughatatlanul azt a „vibe”-ot, ami egész évben kísért, s amitől lényegében hazamenekültem.
A rántott csirkemell és petrezselyemmel megszórt sült burgonya kivételezett illata, amikor valamiért a kollégiumban maradtunk, és nem vitettük le az ebédünket az iskolai menzára, így babfőzelék és kétes értékű fasírt helyett stikában azt kaptuk, amit a napi menüre odajáró budai egyetemi professzorok, laboránsok, irodisták.

A margarinos pirítós, mustár, sprotni, és fehérboros savanyú káposzta súlyos illata – mert amikor kollégium után meglehetősen romos idegállapotban elfoglaltam első, hozzám hasonlóan némiképp romos albérletemet, egy fagyos februárban semmi más nem volt sem a hűtőben, sem a tárcámban – és férfi angyalom, legjobb barátom melengető mosolya, ahogy eszi ezt a hirtelen kreált orosz menüt erős, forró fekete teával, és csak boldog, mert együtt vagyunk.

Az első közös, egyetemet követő, meglehetősen bal kézzel választott budai albérletünk, ahol sikerült 3 hónapot élnünk együtt. Utána a péntek esti vacsorák, amikre egész héten spóroltam, étcsokis máj almával, kaliforniai paprika kocsiban. Ettem, hiszen tudtam, vasárnap estétől péntek reggelig úgysem lesz hozzá sok kedvem. (Esetemben) nincs a magánynál rosszabb szakács.

Az első normális albérletünk Pécsett. Előtte egy idős házaspár tetőterében laktunk pár hónapig, és a néni, előzetes állításai ellenére igazi konyhazsarnok volt, amolyan mindenki anyósa típus, aki fanyalogva nézett az én egészségesített, reszelt répával, zellerrel kevert tócsnimra, hogy és ezt egy FÉRFI TÉNYLEG MEGESZI?? Aki a forró olajos serpenyőt teljes lelkibékével készítette oda a lépcsőre, mert azt én még nem pakoltam el. Ezek után, azon a szeptemberi napon, ahogy beléptünk az önálló albérletünk ajtaján, én ott helyben a dobozokon nekiálltam sütni, főzni – sokmindent csináltam, de legjobban a sajtkrémmel töltött rántott jalapenho-ra emlékszem, amit hideg fehérborral és friss bagettel ettünk lépésnyi erkélyünkön, boldogan szemlézve a háztetők fölött Pécs szépségeit, a tévétornyot, a Havihegyi templom nyújtózó csúcsát, alant a világ legszuperebb kisboltja előtt első, alkonyati sörüket kóstoló, küzdő egzisztenciák zsongását. Kisfelnőttségünk boldog önállósága.

És most, bő 6 év után megint költöztünk, remélem, nagyon hosszú ideig utoljára.
Nagy rutinom van benne, de hogy milyen strapa lesz ez két ekkora gyerekkel, az minden fantáziámat felülmúlta. Az anyukák természetesen jöttek segíteni, de úgy alakult az élet, hogy a költözés várható időpontja előtt hetekkel. Az még a wellness része volt, ritkábban olvasott könyvek, művészeti albumok összepakolása. Könnyű nyári holmik, szandálok, táskák, meg a felfújható cumók. De amikor jött az utolsónak tartogatott gyerekszoba, onnan hetekre valami sűrű homály ülte meg a lelkemet. Végülis, itt lettünk egy család. Innen szerveztem az esküvőnket, itt vártam a gyerekeket, rendeztük át százszor és ezerszer, itt izgultuk végig az első várandósságomat, és filmeztük végig esténként a másodikat. Itt harcoltunk a penésszel, bár új építésű volt, ahogy öt fokra ment a hőmérséklet, csavarni lehetett a vizet a lakásból. Kínlódtunk a törpe méretű előszoba és fürdő miatt, cígöltem egy, majd két visító gyereket az alagsori tárolótól 3 emeletnyit esőben, viharban. Itt élveztük a Zsolnay Negyed, a belváros fantasztikus közelségét és itt tanította meg a férjem a kislányunknak azt a redőnyhúzás előtti rigmust, hogy „Jó éjszakát fák, jó éjszakát bokrok! Jó éjszakát részegek, jó éjszakát, orkok!”
Az autóban, könnyeimmel küszködve, tudtam, most nem lesz jalapenho töltés becsípve a dobozokon… Feszítő hideggel ülte meg a gyomrom, hogy itt van mindenki hulla fáradtan a kétnapi költöztetés után, napközben már rendeltünk, nem tehetem meg, hogy ne adjak nekik valamit enni… és a sors kisegített ezzel a fantasztikus recepttel, amit kicsit megvariáltam az egészség nevében, de eredeti változatában is elképesztően könnyű, gyors és finom. Az eredeti elnevezés úgy szól hogy serpenyős pizza, de mivel állagában nem igazán hozza a pizza ropogósságát, óvatosabbak tálalják bátran lepényként a családnak!

Hozzávalók 28-30 cm-es serpenyőre:

9 ek bio búzaliszt, graham-vagy durumbúzaliszt
5 ek. görög joghurt
1 ek. olivaolaj
2 tojás
1 kk oregano vagy bármilyen zöldfűszer
1 kk só

Feltétek:
Akárcsak a pizzák esetében, lehetnek paradicsomos vagy tejfölös/joghurtos alapúak, de zakuszka, ajvár vagy feketeoliva-krém is mehet rá!
A lényeg, hogy legyen előre elkészítve / előkészítve, mert gyorsan sül a lepény!

Elkészítés:
A hozzávalókat sűrű masszává keverjük. Egy lehetőleg teflon serpenyőt vékonyan kikenünk vajjal vagy olajjal, felhevítjük. belekanalazzuk és egyenletesen eloszlatjuk a masszát, majd takarékra / villanysütőknél 6-ból 3-as fokozatra / vesszük a hőmérsékletet. Rá rögtön mehet a szósz és a feltétek, ha minden rajta van, alufóliával vagy fedővel letakarva 5-10 percig sütjük, közben egyszer-egyszer megnézzük. Akkor jó, ha az alja ropogós, pirosbarna, a tetején pedig elolvadt a sajt, illetve láthatóan átmelegedtek és megpuhultak a feltétek.
Aki mégis szeretné ropogósabban, enyhén átsütheti mindkét oldalát, és csak utána tegye rá a feltéteket!

Kedvenceink: Popeye (füstölt sajtos, ricottás, spenótos, tojásos, újhagymás) , Country Morning (sovány tejföllel, baconnel, reggeli szendvicszöldségekkel), Papa don’t Preach (olivával, paradicsommal, chorizoval és zöld pepperónival), Faenza Market (mozzarellával, ruccolával, paradicsomkarikákkal, bazsalikommal, hagymával)

Jó étvágyat!

Adina