Ékszertervezőként számos kreatív workshopot tartottam az évek soràn,volt alkalmam kitapasztalni,mitől pörög igazán egy foglalkozàs. Azok a programok, ahol szinte csak az eszközöket adtam, azzal a felkiáltással, hogy na most végre lehet szabadon alkotni, rendre azzal végződtek, hogy csak én ücsörögtem magányosan asztalkámnál, mint a Brian életében a Júdea Nemzeti Front.  


Kell egy nagyon jól behatàrolt keret,mert érdekes módon az emberek többsége egyszerűen fél a kreativitástól, pontosabban attól,hogy nem képes kreatívnak lenni,nem akkor és nem annyira,mint amit az adott helyzet megkívàn. Pedig a kreativitás messze nem egyenlő a szépérzékkel meg az olyan készségekkel,hogy tudok-e fegyelmezetten rajzolgatni,vonalon belül maradok-e a festékkel, hasonlít-e az ábrám egy kutyára, vagy inkább sánta tehénkére hajaz? A kreativitás egy adott probléma relatíve újszerű megközelítése,és mint ilyen, leginkább kényszerhelyzetekben a legerősebb,amikor kényszerítve vagyunk arra,hogy gondolkodjunk. 
A mindennapi főzés során nagyon sok ilyen szituáció jelenik meg, főleg, ha kevés idő, energia áll a rendelkezésre. Amióta két gyermekem van, akármennyire szeretek a konyhában vadulni, egyszerűen teljesen szét tudok esni, amiről azt hittem, hogy még van, az már nincs, vagy nem annyi, vagy csak senki nem hajlandó megenni. 
Szàmomra így a konyhában is azok a legkedveltebb receptek,amik adnak egy keretet,irànyvonalat,és ezen belül lehet elszabadulni - írnám én, hogy a hűtőtakarítós kaják, ha nem lenne túlságosan degradáló. 

Pont az egyik ilyen, viszonylag közelmúltban megélt agyhalott időszakomban találtam meg anyukám polcán egy külföldön élő barátnője ajándékát: 

Bakter de jól néz kiii!!! (Nem, sajnos valójában nem azt mondtam hogy bakter) Na EZ mi?? - volt az első reakcióm, de valójában annyira elképesztően egyszerű és nagyszerű, hogy azonnal rabul ejtett... a GABONATÁLAK titka! 
Külön jó nekünk, magyaroknak, egy izgalmas új verzió lehet, hiszen a szénhidrátokat, gabonaféléket még mindig főleg pékàrú formàjàban fogyasztjuk,ebből pedig elsősorban a megszokàs még mindig a kevésbé egêszséges verziók felé visz, valamint a szátfőzött, habart főzelékek és paprikaszaftos feltétek helyett is egy igen klassz alternatíva. Ez a könyv pedig egy fantasztikus útmutatója annak, hogyan állíthatunk össze mennyei, és egyben nagyon-nagyon egészséges menüket- pillanatok alatt. 

Mint neve is mutatja, a tálak alapját különféle gabonák alkotják, egy tál alapja általában egyféle, egyértelműen semlegesebb ízű gabona, melyet aztán kedvünkre variálhatunk mindenféle feltétekkel - sült és grillezet falatokkal, salátaöntetekkel, friss fűszernövényekkel, gyümölcsökkel, tengeri herkentyűkkel.  A hideg gabonatálak tartalmasabb salátára, a melegen tálaltak egyfajta ragura, vagy sűrű, de könnyű levesre hasonlítanak (az angol a "stew-t" használja). 

NAGYON GYORS,több gabonafélét elég csak leforràzni és àllni hagyni vagy maximum 20 percig főzni. PRAKTIKUS, mert nagyon jól fel lehet használni a maradékot is. Egy adag vagy több adag elkészítése sem okoz minőségbeli eltérést. Szemet,testet kényeztető étel, igazi alkotàsra buzdító móka,jàtszhatunk a textúràkkal,halmazàllapotokkal,színekkel,méretekkel,de még a hőfokokkal is. 
Én személy szerint azt ajánlom, hogy látogassatok el egy bioboltba, és vásároljatok be legalább 5-10 szokatlanabb gabonatermékfélét, FILLÉRES TÉTELEK, és tapasztaljátok ki, melyik a leginkább fogatokra való! Az elkészítésüket minden esetben meg fogjátok találni a csomagoláson! 
Az én félbetört kekszem másik fele például nem igazán kedvelte meg a kuszkuszt, de a bulgurt és az árpagyöngyöt szívesen fogyasztja, főleg, ha egy kis marha-vagy malachús is kerül a tetejre! :)  
És hogy én eddig mire jutottam?? Már mutatom is! 

Mediterrán sült tarjàs kuszkusztàl


Falafeles gyros husis bulgurtàl

...és az abszolute befutó nálam: Quinoa édeskés, vöröshagymás
Sylter Alt dresszinggel, plusz zellerszàr,alma,gorgonzola,édes zöld paprika,grànàtalma! 

A könyv: Anna Shillinglaw Hampton: Grain Bowls, 2016 Hardie Grant Books 

Jó étvágyat! 
Adina