Az anyaság önmagában csodálatos - de bizony, vannak olyan elkerülhetetlen velejárói, amik az álmodozást egy teljesen más, kézzelfoghatóbb, földközelibb érába helyezik. Vannak napok, amikor sikerül eltalálni a ritmust, és még a folyamatos éjszakai ébredéseket, a minimális alvást sem bánom, mert azzal a tudattal fekszem az ágyba, hogy ma sokminden sikerült. Volt figyelmem a fiamra, volt figyelmem a lányomra, főztem, le tudtunk ülni egy kicsit a férjemmel, és még esetleg blogoztam is. Ugyanakkor vannak napok, amikor már reggel elakad a dolog, és valahogy egész nap csak kergetem önmagamat, hogy aztán este frusztráltan bámuljak valamilyen díjnyertes sorozatot. 
És, sajnos, nekem a reggel a nap mélypontja. :) Nem vagyok egy vidal-sassoon-wash'n go-típus, szükségem van némi időre, megfelelően adagolt koffeinre, mosakodásra, és a szokásos kis szertartásaimra, hogy magamnál legyek. 
Igazság szerint gasztronómiai értelemben is az. Talán minden más lenne, ha hajnalban nem aludnának már annyira éberen a gyerekek, hogy fel tudnék kelni előttük legalább egy kicsivel, és előkészülnék, de így, hogy ahogy megmozdulok, azonnal ébrednek, ez a legritkább esetekben jön össze. 
Reggelire így általában gyümölcsöket és teljes kiőrlésű kekszet vagy kétszersültet, maximum granolát sikerül prezentálni, és magamban minden reggel összeomlok egy kicsit, mert valójában, amiről én álmodom, az egy...

...ráérős, láblógatós, csipegetős, ízlelgetős, egészséges reggeli, ami testileg, lelkileg is töltéssel indítja a családot. Különleges falatok, emelkedett diskurzus, és az elkerülhetetlen búcsúcsókok - mint egy jól komponált zenemű. 
Az otthon, Balatonon töltött nyarakban volt sokszor ilyen reggeli, kint, az öreg diófa alatt, amikor egyszerűen mindig ottragadtunk még egy falat sajtra, még egy paradicsomszeletre, még egy majorannás májasra, valahogy mindig termett még egy kis kávé a csészékben, és sokszor már azért álltunk fel, mert anya szólt, hogy lassan terítene ebédre. Nem azért ültünk ott ennyit, mert lusták voltunk - ilyenkor formálódtak a leginspirálóbb gondolatok, mentünk bele olyan témákba, amit a pesti rohanásban soha nem tudtunk rendesen megbeszélni. Lábunk alatt a félig szendergő Vera kutya söpörte farkával a port, néha felpattant, demonstrálni hogy ő sem lustul, és mintegy mellékesen remek házörző. Változó létszámú macska és kiskutya is színesítette olykor az életképet. 
Később szerelmemmel, gyermekeim apjával is. Szeretem finomságokkal kényeztetni, és bizony, milyen jó is volt hétvégéken egy kiadós reggeli után még kicsit visszafeküdni a puha dunnába, és megnézni egy filmet, fejemet a mellkasán pihentetve és a szívdobbanásait hallgatva... 

Lassan négy gyermekkusza év után gondolatban már szinte minden nemzet reggelijébe szerelmes vagyok. Imádom a palacsintaverziókat, almával, zabbal, szójatejjel, imádom az angol reggelit, sült paradicsommal, szalonnával, pirítóssal, rajongok a mediterrán falatkákért, oliva-és kapribogyó, olajban eltett paradicsom és hal, érett sajt, rozskenyér... szeretem a habos, feldíszített kávékölteményeket almás-vajas croissant-tal és frissen facsart narancslével... sőt, ha esetleg olykor még ágyban fogyaszthatnám el mindezt... csendben... vagy valami nőcis reggeli műsort hallgatva fél füllel... de nem, ez már valóban túl sok lenne a jóból.
Álmodozom, pedig a szívem mást mond. A szívem tudja, hogy hogy morzsolom majd el a croissantra hulló könnyeimet, amikor nem lesz már "anyaaaaa kérek kakaóóóót annnyaaaa Dödi leejtette a lekvárt anyaaaa adjál banánt léciiii anyaaaa én is akarok narancsot anyaaaa nézhetek mesét miközben megeszem anyaaaa Dödi elvette a kekszemet anyaaaaa..... Anya,felébredsz már vagy főzzek neked kávét??" 

Adina